Ott vagyok a szendvics közepén beszorulva!

Konfliktuskezelés és problémamegoldás a cselekvésorientált csoport coaching módszerrel.

2017-11-29  Bujáki Ildikó, Stratégiai tanácsadó és konzulens – Marketing, vállalati kommunikáció és employer branding

 

Talán mindannyiunknak volt már olyan felismerése kívülről szemlélve egy helyzetet, amikor azt érezte, mintha vele történne. Vagy mintha egy olyan mozit nézne, amiben már Ő is szerepelt, talán éppen főszereplőként. Például amikor a főnököddel hónapok óta nem találjátok egymással a hangot, elismerés és megértő közeledés helyett csak türelmetlen hangnemben közölt negatív visszajelzések záporoznak Rád. Pedig Te követed minden utasítását, proaktív vagy, plusz feladatokat is vállalsz és tulajdonképpen úgy érzed, hogy minden Tőled telhetőt beleadsz a jó teljesítmény érdekében. De valami még sincs rendben és nem tudod a megoldást.

A vészharang pedig szinte hasogató hangon szólal meg a fejedben azon az évfordulós wellness hétvégén, amit távol a hétköznapok zajától és a gondoktól, ellazulós hangulatban terveztél eltölteni a pároddal. De már az odavezető úton összevesztetek és külön mentetek szaunázni. Te pedig ott sem tudtál kikapcsolni, mert a főnököd cinikus megjegyzései kavarogtak a fejedben és azon gondolkodtál, hogy vajon annak a három kollégádnak volt-e igaza, akik az elmúlt négy hónapban felmondtak? Vajon ők feladták és a könnyebb utat választották, vagy épp ellenkezőleg, a számukra jobb megoldást egy sikeresebb és boldogabb élethez? Csak úgy pörögnek az agyadban a gondolatok…

Számos olyan szituáció adódik a hétköznapi életünkben, legyen szó munkáról vagy magánéletről, amellyel nem boldogulunk. Foglalkoztat bennünket, “agyalunk rajta”, vagy éppen igyekszünk cselekedni, de mégis azt érezzük, hogy valami nem működik, valami egyszerűen nincs a helyén. Ha pedig mélyebbre nézünk magunkban, ráébredhetünk, hogy talán éppen mi magunk nem vagyunk a helyünkön. A munkahelyi problémák, feszültségek és megoldatlan helyzetek pedig bármennyire is nehéz ezt beismernünk, igenis hatással vannak a magánéletünkre, a családi és egyéb társas kapcsolatainkra sőt, mindezek kölcsönösen, oda-vissza hatnak egymásra. Számtalan interakcióban veszünk részt, emberekkel működünk együtt, ahol meg kell felelnünk nem csak a külső környezetünknek, de elsősorban saját magunknak. A változás pedig spontaneitást és kreativitást kíván! Nem hiszed? Vagy azt kérdezed, Kedves Olvasóm, hogy most meg mire gondolok?

Nos, a közelmúltban volt szerencsém megismerni a cselekvésorientált csoport coaching módszert, Kardos Roland, coach segítségével. Egy nyílt napon vettem részt, ahol idegen emberek egy nagyon bizalmi és befogadó

közegben dolgozhattak elsősorban önmaguk megismerésén. Úgy találhattak válaszokat az őket foglalkoztató kérdésekre, vagy megoldást problémáikra, hogy szó szerint egy színpadon elevenedett meg az általuk hozott téma, a résztvevő csoporttagok segítségével. Bevallom, nagyon tanulságos és egyben magával ragadó élmény volt kipróbálni magamat különböző szerepekben. Önként vállaltan voltam “Főszereplő”, amikor a saját témámat meséltem el és rendeztem színpadra, de csak olyan részletességgel, amennyire az számomra kényelmes volt. Annyi információt osztottam meg a többi résztvevővel, amennyit szerettem volna. Hiszen itt semmi nem kötelező, nincs kritika, nincs megítélés, sem elvárások. Egész egyszerűen fogod a magad történetét és elkezded megeleveníteni. Szerepeket osztasz ki és karaktereket formálsz, rendezőként létrehozod a jeleneteket, és ha mégis másként szeretnéd, akkor “megnyomhatod a pause gombot” és megváltoztathatod. Sőt, a jelenetben tulajdonságokat is megszemélyesíthetsz, akik nem csak mozognak vagy tevékenyen cselekszenek a nevedben, de instrukcióid alapján, akár beszélhetnek is hozzád, így mintegy belső hangként mondathatod ki azokat a gondolatokat, amiket eddig csak magadban mertél megfogalmazni.

Először persze én is azt gondoltam, hogy csak csendes szemlélőként meghúzódom és figyelem, hogy mi történik a többiekkel, hadd ugorjanak ők fejest az ismeretlenbe. De meglepetésemre már pár perc után feloldódtam, a színpadon álltam “Főszereplőként” és dolgoztam a saját történetemen. A csoport tagjai az ún. “Segédének” különböző szerepekben álltak a színpadon és segítettek abban, hogy dolgozni tudjak a témámon. Egyszer csak azt vettem észre, hogy megelevenedett előttem mindaz, amit meg akartam érteni, amit meg akartam oldani. Hihetetlen, de előbb-utóbb mindenki megnyílik, mert egyszerűen magával ragad mindaz, ahogy elkezdünk dolgozni! A coach-unk, Kardos Roland pedig kiváló kérdéseivel és instrukcióival irányította a munkát.

Ezután “Segédénként” testesítettem meg a “bátorságot”, egy 35 év körüli, menedzserként dolgozó, szimpatikus úr kérésére. Az általa hozott élethelyzet szempontjából fontos tulajdonság így általam kelt életre. A fiatal férfi a téma “Főszereplőjeként” egy munkahelyi konfliktus helyzetet szeretett volna alaposabban megvizsgálni, amelyet kiváló kreativitással egy szendvics analógiájára magyarázott el a csoport számára. Úgy érezte, hogy Ő egy szendvics közepén van szinte beszorulva, ahol a diktatórikus felsővezetés zsarnoksága, elvárásai és követelménytámasztó magatartása jelentik a szendvics tetejét, az alját pedig a munkatársak alkotta csapat, akik szeretnék, ha cégük egy jobb munkahely lenne, ahol többet törődnek a munkavállalókkal és jobban megbecsülik őket. Főhősünk kijelölte a “Segédéneket”, akik a vezetőséget, a jobb bánásmódra vágyó csapatot és Őt magát jelenítették meg a színpadon. Majd ezután azokat a tulajdonságait is színpadra hívta, amelyek a tisztán látáshoz számára fontosak, úgy mint: a bátorság, az igazságosság, a bizalom és az emberség. Saját magát a szendvics két része között helyezte el és így érzékeltette, hogy nem tudja megoldani a mindkét irányból rá nehezedő nyomást. Pillanatok alatt magával ragadta ez a színpadi helyzet és nagyon határozottan rendezte meg a “Segédének”, – beleértve a saját magát eljátszó szereplőt is – térbeli elhelyezkedését, mozdulatait és a megnevezett tulajdonságok fizikai helyét, testtartását. Remek volt látni, hogy én magam a “bátorság” szerepében közvetlenül a “Főszereplő” előtt álltam sziklaszilárdan. Ez fontos jelentéstartalommal bírt.

A munka során a karakán menedzsernek saját magával is szembe kellett néznie, mivel Őt egy másik csoporttársunk alakította. Sőt kívülről nem csak saját karakterét láthatta, hanem ezt a “szendvics helyzetet” mélyebben megvizsgálhatta, kérdéseket tehetett fel a vezetőségnek, akik válaszoltak. Majd belehelyezkedve a saját szerepébe reagálhatott is a vezetőség által adott válaszokra. Tehát mások szemüvegén keresztül is képes volt látni. Megértette, hogy a vezetés és a munkavállalók közötti kommunikációs szakadék okozza a belső feszültséget nem csak számára, de a munkatársai számára is. A vezetőség nem kommunikál nyíltan lefele, nem magyarázza el a cég életében zajló történéseket és azok okait, illetve döntéseit. Ugyanakkor a munkatársak sem kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére, nincs erre kialakított fórum. Felismerte azt is, hogy Ő, mint közvetítő egymaga nem lehet eredményes ennek a párbeszédnek a megteremtésében, de ami a legfontosabb, ráébredt, hogy mind a felsővezetés, mind pedig a munkavállalók nyitottak a véleménycserére. A fiatal menedzser szinte katartikus élményben tört ki, amikor egyszer csak eljutott a felismerésig, megértette a saját szerepét, felelősségét, sőt meg tudta fogalmazni a cselekvési tervét. Látszott rajta, hogy már tudja mit kell tennie. Bátorsága, a munkatársaival és a vezetőséggel kialakult kölcsönös bizalmi viszonya olyan támaszt adnak számára, amelyen keresztül a feleket közelebb tudja hozni egymáshoz és segíteni tudja egy pozitív irányú változási folyamat elindítását. Ezután körben ülve összegeztük a látottakat-hallottakat, vagyis a téma megélése során a saját élethelyzetünkből felidézett hasonló élményeinket. Döbbenetes volt a felismerés, hogy mennyi hasonlóság van nem csak munkahelyi környezetben, de magánéleti vonatkozásban is és, hogy milyen közös pontokra világított rá ez az eset. A csoportból többen is olyan segítséget kaptunk, amit biztosan kamatoztatni tudunk majd a jövőben.

Mint azt a coach-unktól, Kardos Rolandtól megtudtam, a cselekvésorientált módszertan elméleti hátterének megalkotója: Jakob Levy Moreno, aki az embert a kapcsolataiban létezőnek látta. “A kapcsolataink mi magunk vagyunk ezért, ha azokon dolgozunk, magunkat fejlesztjük, és fordítva” – vallotta. A Watson csoport coaching módszertan a pszichodráma elemeit ötvözi a cselekvésorientált csoportos coaching technikával és szinte játszva segíti az egyént a megoldhatatlannak vélt helyzetben való eligazodásban. Az a legnagyszerűbb az egészben, hogy nem csak a csoport tagjai segítik az egyént, de az egyén történetéből a többi résztvevő is tanul, ugyanakkor az eset feldolgozása során maga az egyén is dolgozik a csoport minden egyes tagjáért. A résztvevők bele tudnak lépni az általuk hozott élethelyzetek szereplőinek bőrébe és nagyon sok tapasztalatot nyernek, sőt válaszokat kaphatnak azáltal, hogy a másik ember – például akivel konfliktusuk van, vagy akivel nehezen kommunikálnak – szemszögéből is látják, ill. megértik az adott szituációt. Így olyan problémákra találhatják meg a megoldást, amiket esetleg már hosszabb ideje görgetnek maguk előtt. Amit viszont hangsúlyozni kell, hogy a csoportos munka során a válaszra maga az egyén talál rá, saját maga fogalmazza meg, hogy mit kell tennie! Sem a témavezető coach, sem a csoporttagok nem adnak a kezébe konkrét megoldó kulcsot. Ennek az egyedülálló módszernek az egyik jeles hazai képviselője Szabó Gabi, mester coach, aki több mint 25 éve dolgozik fejlesztőként, 2014-ben pedig megalapította a Watson Coach Iskolát, ahol cselekvésorientált csoport coaching vezetést tanít. Kardos Roland, az iskola képviselőjeként segíti ügyfeleit ezzel a coaching technikával, és büszke rá, hogy számos vezető, értékesítő, HR- és egyéb szakember ért már el a közös munkának köszönhetően jelentős sikereket.

Ahogy Shakespeare mondta: “Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében… (Ahogy tetszik II. felvonás 7. szín)”